Dr. Chen Zhen: A gyógyító kínai konyha
Válogatás ötezer év hagyományos gyógyító receptjeiből

Dr. Chen Zhen: A gyógyító kínai konyha c. könyve először 2002-ben jelent meg magyar nyelven, és mindjárt nagy népszerűségre tett szert: azóta már a harmadik kiadását éri meg. Ebben a rovatunkban hetente teszünk közzé belőle egy-egy részletet.

„A jelen könyv két része azt mutatja be, milyen különböző módon gondolkodnak Nyugaton és Keleten az ételről és a betegségről, s recepteket találunk arra, miként illeszthetjük be gyorsan és könnyen a keleti ételek gyógyító tulajdonságait mindennapi étrendünkbe. Az I. rész a hagyományos kínai gyógyászat felfogását mutatja be egészségről és gyógyításról, valamint azt, hogy miként illeszkedik ebbe a képbe a táplálék és az étrend. Azt is megtanulhatjuk, milyenfajta ételekre és konyhafelszerelésre van szükségünk, ha kínai módon akarunk főzni, valamint elmagyarázok bizonyos kínai főzési technikákat. A II. részben pedig több mint harminc különféle betegségről szólunk, többek között az ízületi gyulladásról, rákról, aranyérről vagy menstruációs panaszokról, külön-külön bemutatva, miként vélekedik a nyugati, illetve a keleti orvoslás ezekről a problémákról; majd röviden ismertetjük az egyes betegségek ellen ajánlott leghatékonyabb étrendi összetevőket, amelyeket saját konyhánkban is elkészíthetünk; végül minden betegség ellen kínálunk néhány ízletes, tápláló és változatos kínai ételreceptet.

Talán szükségtelen is mondanunk, hogy ez a könyv nem kínál biztos „kúrát” semmiféle betegséggel szemben. Könyvünk ehelyett a helyes étrend kialakítására, a betegségek étel-itallal való megelőzésére, valamint a kínai konyhával való megismerkedésre és ízeinek élvezésére nyújt egyedülálló lehetőséget, miközben bepillantunk az ősi kínai gyógyászat titkaiba, s megtanuljuk, miként alkalmazhatjuk ezt saját életünkben. Ehhez kívánunk sok örömet.”

 

Tartalomjegyzék

Az Olvasóhoz

I. rész: Az egészséges étkezés keleti és nyugati szemmel

1. fejezet: Az egészség yinje és yangja

• Bevezető a hagyományos kínai orvoslásba
  • A yin és yang isteni egyensúlya
  • Qi: az élet ereje
  • Az Öt Elem: a természet körforgása
  • Az egyensúly ciklusa

• Diszharmónia és betegség
  • A Hat Rossz
  • A Hét Érzelem

• Diagnózis kínai módra: A Négy Vizsgálat
  • A Nyolc Jellemző

• Gyógyítás a kínai hagyományban
  • Akupunktúra és akupresszúra
  • Gyógynövények
  • Qi gong és táplálkozás

  Dr. Chen tanácsai
 
Fogyókúra, szépségápolás
Női problémák
Férfiproblémák
Immunrendszer
Légzőrendszer
Csontok, izmok,
ízületek
Szív, vérkeringés, idegrendszer
Emésztés, gyomor
Máj, vese, cukor
Salaktalanítás, antioxidánsok