

Ez a gyógyító hagyomány mindenekelőtt természetes eszközök, gyógynövények, illetve az évezredek alatt felhalmozott ismeretek alkalmazása révén éri el a betegségek gyógyítását, és ami ennél is fontosabb, azok megelőzését. A természetes eszközökre és módszerekre különösen nagy szükség van az egyre fokozódó környezetszennyezés és a kemikáliák túlzott használata által fenyegetett világunkban. Még inkább így van ez Magyarországon, amely Európában élen jár a gyógyszerfogyasztásban, s ahol a megrögzött hibás táplálkozási szokások is hozzájárulnak a betegségek kialakulásához. Ezek megelőzésében kívánjuk Önt segíteni természetes eredetű termékeinkkel.
A termékek szakmai előkészítésében és összetételének meghatározásában tanácsadóként vesz részt a Közép Európai Kínai Orvoslás Szövetsége és Dr. Chen Zhen, aki kínai és nyugati orvosi diplomával egyaránt rendelkezik. Dr. Chen Zhen a Közép-Európai Kínai Orvosi és Gyógyszerészeti Közhasznú Egyesület Elnöke, a Kínai Hagyományos Gyógyászat Európai Kamarájának (ECC-TCM) elnökségi tagja, és a Kínai Hagyományos Gyógyászat Páneurópai Társasága, illetve az Excellent Food Association európai elnökhelyettese, TCM oktató, valamint több magyar és kínai egyetem professzora. A termékek létrehozásában számos tudós, orvos és gyógynövény-szakértő is közreműködik. Ennek eredményeképpen a természetes alapanyagokból készült termékek teljes mértékben megfelelnek az európai előírásoknak.
Katalógusunk termékeink széles skáláját mutatja be Önnek. Minden egyes készítményről részletes leírást adunk, és mellékeljük fényképüket is, hogy azonnal felismerhesse őket a drogériák, patikák és gyógynövény-szaküzletek polcain. Ismertetjük elkészítésük legideálisabb módját, és gyakran javaslatot teszünk arra is, milyen mennyiséget érdemes fogyasztani belőlük az optimális hatás elérése érdekében. Minthogy azonban termékeink nem gyógyszerek, csupán étrend-kiegészítők és gyógyteák, ezért e javaslatoktól nyugodtan eltérhet, amennyiben úgy érzi, szervezetének más mennyiség, vagy az elkészítés más módja esik jobban – hiszen nem vagyunk egyformák.
A kínai hagyományos gyógyászat egyik alapvető tanácsa: „legyen az ételed az orvosságod”. A kínai orvos enyhébb gyengélkedés esetén is sokkal szívesebben írja elő gyógynövény fogyasztását – tea, kapszula, étrend-kiegészítő, vagy más formában –, mint gyógyszerét. Márpedig ilyen állapot jóval többször fordul elő a mindennapi életben, mint azt gondolnánk. A kínai gyógyászat ugyanis az „egészség” és a „betegség” mellett számon tartja a kettő közötti átmeneti, modern eszközökkel még nem kimutatható, „még nem beteg, de már nem egészséges” állapotot is, amelyet fáradtság, levertség, ingerlékenység, rossz közérzet jellemez, s amikor a helyes táplálkozással, egészséges életmóddal és étrendi kiegészítők segítségével helyreállítja a normális egészségállapotot. Ahogy a régi kínai mondás tartja:
„Az ember legjobb orvosa a világon ÖNMAGA.”